Mottó:
…a fantázia lényegi tevékenysége nem más, mint ellentmondó dolgok önkényes összekapcsolása egymással és átváltoztatása egymásba. Semmilyen csoda nem mond ellent a fantáziának, semmilyen csoda nem csoda, nem érthetetlen, idegenszerű dolog a fantáziának.
Ludwig Feuerbach
All my eye! – Annyit tesz, mint: Lárifári! Badarság! Egy pályamunkám megalkotása során született, amolyan mottó, “márkanév”. Hisz: vajon nem az öncélú, és sokszor értelmetlennek tűnő fantáziálás az, amely a hiúságot provokálva ösztönöz ruházatba burkolt külsőnk végtelenül ismétlődő átváltoztatására? A ruhatervezés végső soron játék. Minden szezontól új csodát várunk. „Mit játszunk most?” – tesszük fel a kérdést, és belemegyünk a kalandba, még akkor is, ha az új játékszabály nélkülözi a realitást. Ily módon a művészet egyfajta szenvedélybetegség. A kívülálló számára nehezen magyarázható okok és késztetések vezérlik a művészt, amikor a fantázia ösztönzésére ismételten „felrakja a tétet” – játszani akar!
Az ipar realitás. Itt nincs helye a játéknak, nincsenek csodák, csak elvárások. Teljesítés és pénz. Verseny, ily módon játék, amelyben a megbízott tervező maga a játékos. Mindezt egybevetve a designer olyan játékos, aki képes arra, hogy fantáziáját reális keretekben és a játékszabályokat tiszteletben tartva hozzon létre versenyképes csodákat. Ezeket az ipar terméknek, a kereskedelem pedig árunak nevezi. A fantázia tehát áruvá lesz. Badarság? Nem. Valóság!
(…Mindezt 2004-ben írtam egy pályázathoz. Azóta is töretlenül hiszek ebben.)
edit a Q’ray