“A meggyőződés a pálya szélén állók luxusa.”
(Egy csodálatos elme)
Olvasom a SI (Sportswear International) legújabb számának vezércikkét. Sabine Kühnl ír arról, hogy milyen sokrétű meggyőződésből fakadóan születnek egyre nagyobb darabszámú, egyre szélesebb vásárlói réteget és egyre precízebben körülírt célcsoportot megcélzó, de összességében eladhatatlan (márka) kollekciók. Csodálom a hitéért, a szakértelméért és a meggyőződéséért, amivel évek óta szerkeszti – igen jól! – ezt a nemzetközileg elismert, rangos szaklapot. Aminek a minőségén nem ront (sőt!) az, ha a főszerkesztő nyíltan kimondja, hogy az egész szakma kudarcot kudarcra halmozva döcög előre, és a sehová felé tartva. Hegyekben áll az eladhatatlan áru. A legtöbb brend a sikertelenséget okát elemzi, miközben mindenki a másikra mutogat. Nehéz időket élünk, és még nehezebbek várnak ránk.
Mit tehet ilyenkor aki érintett? Teszi a dolgát. Szenvedéllyel, és meggyőződéssel. A pálya szélén állók luxusa lenne ez? Ha ez igaz, akkor legalább ennyi luxust engedhessen meg magának az, aki szentül hisz abban, amit csinál.
Egy népszerű közéleti személiség egy népszerű műsorában faggatott egy népszerű színészt, az egyik rádióállomáson, – amelyet nem az én dolgom népszerűsíteni -, annak okáról, ami a hír hátterében állt; nevezetesen, hogy az a színészi pályát feladva temetőcsősznek állt. Kiderült: így van. Mert, érvelt, az ember kétféle képen fejezheti ki, hogy szenvedéllyel szereti a szakmáját: úgy, hogy bármi áron teszi a dolgát, vagy úgy, hogy nem folytatja minden áron. Mindkettőnek igaza lesz, annak is, aki az utóbbit választja, meggyőződésből.