Böngészem a régi posztjaimat; ráérek. Egyenlőre nincs is más teendőm, mint dolgozni, és szokni az ismeretlent. Ismét eldöntöm, hogy több időt fordítok élményeim elektronikus dokumentálására. Nézem hát, mit kellene kidobni; olvasom a régi bejegyzéseket. Sorsunkat minduntalan meghatározzák vissza-visszatérő térő gondolataink, körbejárva minket, mintegy mottó.
Egy idézet Anais Nin-től; annak szánom, aki Gide-t idézte, helytelenül:
“Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk. “
Wuhan (China) 2018 September ©2018 editcsanak
Olvasom tehát egykori bejegyzésemet: 2012 Augusztus 13, délután 6 körül született. Ez nem dobom ki; frissítem.
“You can never cross the ocean unless you have the courage to lose sight of the shore.” Christopher Columbus – ismerősnek tűnik. Jobban mondva: felismerem. 18 vagy 19 lehettem(?), amikor olvastam ezt a könyvet; életem egyik meghatározó regénye volt. Majd harminc évre rá ismét elolvastam. Nem is tudtam, hogy Kolumbusztól származik ez a mondás. Ránetezek…
“Nem fedezhetsz fel új földrészeket addig, míg tekinteted el nem fordítod a kikötőről, ahonnan indultál.” André Gide
Utánaolvasok, leellenőrzöm; tudom, hogy nem nem így hangzik. Ez az idézet mindig is meghatározó volt számomra, így, történetesen, szóra pontosan idézni tudom.
“Csak az fedezhet fel új világrészeket, aki elfogadja, hogy hosszú időre minden partot szem elől veszítsen.”
André Gide: A pénzhamisítók/A pénzhamisítók naplója, 344. oldal.
Wuhan’s imaginative shores ©2018 editcsanak
Wuhan, Kína: Nem olyan, mint képzeltem. Lenyűgző, csodálatba ejtő, kolosszális és ijesztő. Nem emberi léptékű. Mégis: élhető, szerethető. Beton-város Isten tavakkal pettyezett kertjében. Elvont, utópisztikus.
©2018 edit@