DESIGN

DESIGN

Posted by on Oct 29, 2015 in Books, Publications | 0 comments

„Le hasard ne favorise que les esprits préparés.” – „ A véletlen csak azoknak kedvez, akik felkészülten várják.” Az alkotás, mint a lét egyfajta értelmezése, nem feltétlenül csak a művészi alkotó tevékenységet jelenti, hanem minden olyan aktivitást, amely anyagi vagy szellemi produktumot eredményez. E két dolog elválaszthatatlanul összefügg, hisz maga a gondolat nyomot csak valamilyen fizikailag is érzékelhető – látható, hallható vagy tapintható formában kaphat. Azok, akik a művészetben teoretikusként, úm. „kívülről” vesznek részt, kompetensen osztályozva úgy a művet, mint magát a művészt, úgy ítélik meg, hogy illetékességük kiterjed a mű minősítése mellett a művész lelkületének megítélésére is. Mintha csak valami vegyület képletét írnák le, úgy azonosítják az alkotásban azokat az élményeket, amelyek a mű fogantatásakor az alkotóra hatottak. A bonyolult egyenletek végén rendszerint az expresszió helyettesíti a formulát, kellően tág kategóriaként hagyva nyitva a kérdést, hogy mi az, ami az emberi tudat létezése óta kommunikálni akar, holmi médiumnak tekintve magát az alkotót. Kinek a kompetenciája annak megválaszolása, hogy vajon miből tevődik össze maga a hatás, amely láthatatlan anyagként áramlik maga a mű és a befogadó közt? Ehhez hasonló kérdéseimmel zaklattam egypár tanult pszichológus barátomat. Miután sikerült kellőképp eltanácstalanítanom őket, kaptam néhány rutinos választ elsősegélyként. „a legtöbb esetben nem vallathatjuk magát a művészt ötleteinek keletkezéséről” 1, így hamarosan egzaktabb területekre tereltük a beszélgetést. A művészi alkotások gondolati tartalma részben az egyéni, másrészt a kollektív tudatalattiban gyökerezik. Ez utóbbi létezéséről Jung** óta tudunk, és hajlamosak lettünk ezzel támasztani alá minden első látásra, felfoghatatlannak tűnő jelenséget, illetve annak bármilyen formájú termékét. Ugyan „a művészi alkotótevékenység egyes szakaszai a tudatalattiból emelkednek ki, viszont ez még nem jelenti azt, hogy azok teljes mértékben spontán jellegűek”.3 Továbbra is Hauser-t*** idézem: „Az intuíció, az inspiráció vagy improvizáció többnyire csak elfelejtett élményeket és betemetett tudást hoz napvilágra; a hirtelen felvillanó látomás, a levezethetetlen ötlet vagy látszólag teljesen spontán lelemény gyakran hosszú előkészület eredménye, még ha tudattalan, fel nem ismert vagy leplezett előkészületekről van is szó.” Fentiek átfogó művészeti problémák, nem pedig valamely reprezentatív művészeti ágazat sajátjai. Másfelől, az utóbbi évtized, merőben új és más problémák, megoldása elé állította az (ipar)művészetet, egyben másfajta magatartást követelve maguktól az alkotóktól is. Általában véve átfogóbban informált, tág látókörű és „fogékony”, multidiszciplinárisan tájékozott alkotóra van úm. kereslet. Ez valójában a mindenkori igény az alkalmazott művészettel szemben, és a kérdés nem az, hogy kell-e a művész, hanem az, hogy milyen művész kell?  Az iparművészet egyfajta szolgálat. Ha az alkotás nem öncélú, akkor az alkotó nem csak a kritikával, hanem a felelőséggel is szembesül. Az, aki ezzel megbékél, igen sikeres és elégedett művész lehet, de egyben feladatot is vállal. Ez a tény pedig, merőben más hozzáállást igényel a művésztől. E kettősség volt az, amely mindig is megkülönböztette az iparművészetet a képzőművészettől: az iparművészet emberi léptékű maradt. DIVAT – MŰVÉSZET ÉS DESIGN MINT TÖMEGPSZICHOIPAR: Avagy a “Jeans-story” in Vámos Dominika, Tillmann József Attila (szerk.) Térformálás – Tárgyformálás 3.: A dolgok rendje. Budapest: TERC Kereskedelmi és...

Read More
Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.