Me, myself and I

Me, myself and I

Posted by on Jun 12, 2010 in Blogin' | 0 comments

Hello! Tehát itt tartunk; hajnali negyed háromkor nyúzom ezt a vackot..Nem semmi! Valamikor naplót írtam – rendeset, füzetbe, meg hogy ne mondjam:  rajzoltam. Ne má’! Miféle sz.ságok! Most meg irkálok bele az éterbe – kvázi -, majd olvassák… Hányan vagyunk ilyenek? Haaahhh!

Maradjunk a művészetnél. Az alkotó lépten-nyomon azzal szembesül, hogy rá voltaképpen nincs szükség. Miután jó ideig győzködik, hogy „mi-szükség-rád-nincs-is-rád-szükség” önmaga is kezdi elfogadni, hogy „szükség” mint olyan, valóban nincs rá. Az, amit csinál, rajta kívül valóban senkinek sem fontos, hiszen kézügyességét kiválthatja a technika. Valójában a művészet manuális része mára nem is művészet, miután a kéz ügyességét dicsőítő remekeket már vagy ötszáz éve megalkották. A kézügyesség viszont, nem pusztán a kéz ügyessége, vagy rutinja, miután a kéz nem önmagát irányítja, hanem az agy által, központilag működtetett „mechanizmus”.

A tehetség egyfajta képesség, amely intelligencia kérdése. Önmagában nagyon különböző lehet: egy kiváló ügyvéd teljesen másfajta intelligenciával rendelkezik, mint egy sztársportoló: az egyik, képes pillanatok alatt összefüggéseket találni a jogszabályok közt, míg a másik reflexszerűen méri fel a helyzetet.

…Maradok a művésznél: a művészi tehetség is egy fajta intelligencia lététől függ, amely arra irányul, hogy az agy, a látványt felismerve képes jelet küldeni a kéznek, a milliméter tört részének pontosságával utasítva azt, ami egyben gyakorlat kérdése is, így tanulható. A tartalmi feltöltés viszont nem e tehetség kérdése! Ugyanis a művészet örök problémáját, a „mit és hogyan”-t, csak a kézügyesség értékelésén keresztül nem méltathatná a mindenkori művészet. A puszta manuális képesség, önmagában tehát nem művészet, hanem adottság, amelyhez hasonlóval rendelkezik egy fafaragó, egy ékszerész, bármely kézműves vagy akár egy plasztikai sebész. Ezáltal nem minden ügyes, precíz munka művészi alkotás. Itt ugyanis a kapcsolat felület => szem => agy => kéz. Más a helyzet, ha a sorba beékelődik az alkotó gondolat, vagyis az inspiráció, ami képes a fenti csatornát felülírva feltölteni az alkotást azzal a tartalommal, amely a nézőből hatást vált ki.

Teljesen különböző tehát, hogy a kezet az agy miképp vezérli. Szélsőségesen eltérő egy hypper-realista és egy absztrakt-expresszionista művész gondolatmenete Korántsem mindegy, hogy a tudat, vagy a tudat alatti működik közre a mű megalkotásánál. Gondolom, magukban elhivatottságot érző agykutatók, már meg is próbáltak elektródákkal felszerelni egyes művészembereket annak kiderítése érdekében, hogy alkotásuk készítése közben, agyuk jobb, avagy bal féltekéje mikor és hogyan működik, illetve megmérni agyhullámuk hosszúságát, annak megállapítása végett, hogy van-e különbség a tudat, illetve a tudatalatti által vezérelt alkotómunkában? Természetes, hogy van, amiért közhelyként jól ismert ihletés a felelős. A művész ihlettsége egyfajta transzba esés, amely nem garancia a születőben lévő mű kvalitására. Csakhogy nagyobb az esély jó alkotás születésére, ha a művész „tudattalanul” alkot, mint ha „ébren” dolgozik. A megihletett állapotból egyszerű „kiesni”: elég, ha valaki szól az alkotóhoz, és az elveszti a fonalat – vagyis , mintegy „felébred”, és „ébrenléti állapotban” elrontja a darabot. A tudat-kontroll hatására, az önkritika beálltával elkezdünk elemezni, finomítani, radírozni, átfesteni, kibontani, összegyúrni, összetörni! Félbehagyni… Talán ez a leggyakoribb.

Ebben a kontextusban oda jutottam, hogy voltaképp maga a gondolat az, ami művészi rangra emeli az alkotást. E nélkül, bármit is hozzunk létre, az alkotás csak egy tárgy marad, amely jobbára nem különbözik más tárgyaktól, amelyeket birtoklunk.

…Majd folytatom…

edit a Q’ray

Post a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.